Hétfő… mindig is utáltam a hétfőket, ilyenkor rengeteg dolgom szokott lenni. De most nem volt. Hétvégén minden elintéznivalómat megcsináltam. Egy-két eltévedt ügyfél jött csak, azokat könnyedén lerendeztem. Sikerült egy nagyon problémás esetet is elintéznem. Fél délelőttömet telefonálással töltöttem, de megérte. Ügyfelünk elégedett lett. Főnök csak egy órára nézett be, otthon volt, muffint sütött, hozott nekünk is.
Néha elegem van a munkából, mert túl sok feladat van a nyakamon, majdnem mindent nekem kell elintéznem, nagy a felelősségem is, de mégis szeretem. Jó érzés mikor megoldok valami nagyobb dolgot. Jó tudni azt, hogy átlátom a rendszert, és tudok segíteni másoknak. Jó érzés az, hogy nélkülözhetetlen vagyok. (Ez nagyképűnek tűnt, de akkor inkább úgy írnám, hogy nehezen pótolható. Szabadságom alatt is telefonközelben kell lennem, ez annyira már nem kellemes, de hát ezzel jár)
Elkészült az áprilisi beosztás. Elsők között néztem meg… Többiek nem értették, mert én mindig ugyanúgy járok dolgozni, engem ez soha sem érintett. De CS rálátott a dolgokra

Mondta is, hogy fogadjunk, hogy A beosztását nézed… Így is volt. Ezen a héten oktatáson van… Jó lett a beosztás, sokat fogunk együtt lenni… Mintha főnök tudta volna…:) És a túra napján is szabad lesz… Kiváncsi vagyok tényleg eljön-e? Pont akkor lesz a névnapja… A meló nem lesz akadály… Remélem ünnepelni nem akar majd…
Meló után jött L, mentünk a konditerembe. Jó volt. Már nem olyan strapás mint az elején volt. De azért elfáradtam… Úgy volt, hogy jön Z is, de mi már végeztünk, mire odaért. Lehet nem tetszett neki, hogy nem vártuk meg, de mostmár mindegy.
Hazafelé úgymond “versenyeztem” egy Mitsubishi-vel. Szerintemvalami gyorsulást akartak vele mérni, mert álló helyről indult, induláskor a kipufogóból hatalmas láng csapott ki meg sötét, kormos füst. Miután elindult ez megismétlődött mégegyszer. Nitróra tippeltem, de nem biztos, olyat még nem láttam élőben… Tudtam, hogy esélytelen vagyok ellene, de azért elkezdtem gyorsítani… Mire elértem a 150-et utol is értem, majd könnyedén elmentem mellette… Elfogyhatott az ereje, vagy nem tudom, de azt hittem majd odalép neki… Csalódott voltam kicsit. Jobbtól nem lett volna szégyen kikapni…
Este még MSN-eztem picit. Hm… Fura az élet… Lehetek a legjobb szándékkal valaki iránt, ha ő úgy gondolja sértésnek veszi… Néha elgondolkodok azon, hogy nem lenne-e jobb, ha nem lennék őszinte az emberekkel? Kevésbé bántanám őket. Furák az emberek… Mások, mint én. Engem jobban bánt, ha hazudnak nekem, mint az, ha megmondják a fájó igazságot. Bár nehéz nekem hazudni, vagyis nem hazudni nehéz, hanem úgy, hogy el is higgyem. Sokat hazudtak már nekem, és eléggé átlátok minden mondaton… És mégis bízom az emberekben… Hiszem, hogy változnak… És hogy nem akarnak rosszat. Lehet tényleg így van, nem akarnak rosszat, csak maguknak jót, jobbat, és lehet ez a többieknek nem túl kellemes… Dehát ilyen az élet, egyszer fenn, egyszer lenn…
Nekem most lennt kéne lennem… Lehet ott is vagyok… Csak érzéki csalódás az, hogy nem vagyok összetörve… Végignézve eddigi életem, nem biztos, hogy erre vágytam 10éve… Mégis jól érzem magam… Ez a hülye optimizmus. Valahogy az élet pofonjai megtanítottak arra, hogy a rossz után jó következik. A nagyon rossz után nagyon jó… És most ezt a nagyon jót várom…